A budapest XIV. kerületi Limanova tér múltja, jelene és jövője

Limanova tér

Limanova tér

Az 1961-es Róna utcai légikatasztrófa

2016. szeptember 30. - Rátonyi G. Tamás

Tudom, nem kapcsolódik közvetlenül a térhez, ám mivel igen közel történt (alig 250 méternyire), úgy gondolom, hogy a téren lakók és a környékről figyelők számára is érdekes lehet a történet. A sztorit magát egyébként már többen megírták, én magam öt éve a Zuglói Lapokban olvastam először, de az Indóház Online c. magazin írása is bővelkedik információkban. Most az az apropója a téma előásásának, hogy a Katasztrófavédelem Múzeumának honlapján eldugva felfedeztem egy csomó jó minőségű fotót.

1961. augusztus 6-án egy utasszállító repülőgép zuhant le a XIV. kerületben, és becsapódott a Róna (akkor: Lumumba) utca 224. számú lakóház tetőterének hátsó sarkába (ez a ház az Erzsébet királyné útja és a Nagy Lajos király útja - pontosabban a Lapály utca - közti szakaszon van). A repülőgép valamennyi utasa és a személyzet tagjai is meghaltak,  ahogy a ház udvarán bringát szerelő három fiatal fiú is (akikre a kettészakadt gép hátsó része esett rá). A házban tartózkodók közül ketten megsérültek.

rona_legikatasztrofa_01.jpgFelvétel a kárelhárítás munkálatairól (forrás: Katasztrófavédelem Múzeumának digitalizált fotótára)

Aznap ötödik alkalommal emelkedett a levegőbe a MALÉV gépe a Ferihegy I-es repülőtérről. Sétarepülést hajtott végre 23 utassal továbbá négyfőnyi személyzettel a fedélzeten. Egy ilyen repülés időtartama általában 12 perc volt, Ferihegy felől a Városligetig írtak le egy nagy kört, majd visszatérve a repülőtéren leszállva ért volna véget az utazás.

Az ülőhelyek száma azonban kevesebb volt, mint az utasoké, a pilóták ugyanis további három főnek engedélyezték még a beszállást, akik - feltehetően - a pilótafülkében kucoroghattak. Mint a baleset utáni vizsgálat megállapította: minden berendezés kifogástalan műszaki állapotban volt, azonban emberi mulasztások sorozata történt - ezek egyike volt a befogadóképességen felüli személyek felengedése.

rona_legikatasztrofa_04.jpg
A gép hátsó része a szárnyakkal leszakadt a becsapódáskor, és a lakóház udvarára zuhant (forrás: Katasztrófavédelem Múzeumának digitalizált fotótára)

A pilóta vélhetően kunsztokat mutatott be a géppel a fedélzeten lévő hölgyeknek, ám az egyik forduló nem úgy sikerült, ahogy tervezték, a repülő a hátára fordult a levegőben, és mivel senki nem volt bekötve, mindenki kiesett az ülésekből. Ekkor a gép orra a föld felé fordult, és zuhanni kezdett. Az irányíthatatlanság egyik okozója feltehetően az volt, hogy a rögzítetlen emberi testek össze-vissza csapódtak a fülkében és az utastérben is. A gép - ahogy a kezdő bekezdésben is írtam - a lakóház udvari frontjának tetőterébe csapódott, kettészakadt, hátsó része az udvaron éppen biciklit szerelő fiatalokra zuhant.

A repülőgépkatasztrófa hatására felfüggesztették Budapest felett a sétarepüléseket, ha jól tudom a MALÉV történetében ezzel a balesettel lezárult ennek a szolgáltatásnak az időszaka. A repülés hátteréről szóló írásban az Indóház Online felidézi, hogy a gép másodpilótája a légierőtől került át polgári vonalra, és fegyelmezetlenségével, bravúroskodásával már korábban is felhívta magára a figyelmet. Főnökei feljegyezték róla, hogy ideges természetű, és korábbi vizsgáztatója visszaemlékezése szerint kifejezetten tehetségtelen volt, mi több, egy korábbi majdnem baleset miatt el is tanácsolták a repüléstől egy időre...

rona_legikatasztrofa_05.jpg
Helyszín a repülőgép roncsainak eltávolítása után (forrás: Katasztrófavédelem Múzeumának digitalizált fotótára)

Az Indóház Online idézett cikkének állítása szerint ma már senki nem lakik a Róna utcai házban azok közül, akik átélhették a tragédiát, a lakóközösség kicserélődött. A ház ma felújítva, jó állapotban található, szerencsére az egykori balesetre semmi nem emlékeztet.

A bejegyzés megjelenését követően Békássy Csaba hívta fel a figyelmem arra, hogy a ház udvari homlokzatán mégiscsak van egy, a repülőgép-szerencsétlenségre emlékeztető emléktábla. A három "földi áldozat" szülei készíttethették, a Wikipédián is fent van:

az_1961_augusztus_6-i_legiszerencsetlenseg_foldi_aldozatainak_emlektablaja.jpg
A ház udvari frontján lévő emléktábla (forrás: Csurla / Wikipédia)

Érdekelnek a Limanova téri történetek? Kövesd a blog Facebook-oldalát!

A bejegyzés trackback címe:

https://limanova.blog.hu/api/trackback/id/tr6311673892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sandor Akarki 2016.09.30. 23:38:24

Abban a házban még volt anyag. Látszik a dupla tégla (double brick) építkezés. Egy most épült 38-as (uramatyám 30-as) üreges ház simán összedőlt volna.

Afron 2016.10.01. 07:56:17

@Sandor Akarki:

Nincs így. A ridegebb anyag látszólag jobban bírja, a valóság ehhez képest az, hogy statikailag sérültebb lehet az épület, mintha egy üreges, ennél fogva a rezgéseket jobban elnyelő szerkezetből épült volna.
Mérések bizonyítják - ülj csak be egy előadásra, amit BME-n megtehetsz. A rideg anyag jobban bírja, de amint eléri a határait, azonnal végleges károkat szenved. A kevésbé rideg viszont, bár lehet, hogy a maximális terhelhetősége kevesebb, még is kevésbé fog roncsolódni.
Persze, innen megmondani ...

Feregabor 2016.10.01. 08:07:02

Szerintem 1961 augusztusában még Róna utca volt. (Bár Lumunba 1961 januárjában halt meg, elvileg lehetett már Lumumba u. is, de nem valószínű).
Én akkor 11 éves voltam, épp a Thököly út felé bringáztam (arra laktunk), mikor hallottam a Thökölyn végigzúduló sok 10 tűzoltót, utánuk eredtem, és ameddig engedtek, oda is kíváncsiskodtam.

Gergely Horváth 2016.10.01. 09:13:24

HA-TSA C-47 Dakota gép volt, zsákmányolt az amerikai légierőtől....

Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2016.10.01. 09:45:44

@Feregabor: Akár igazad is lehetett volna, úgyhogy gyorsan utánanéztem: 1961 márciusában határozott a Fővárosi Tanács V. B. a Róna utca elnevezéséről, bár hogy ezt mikor hajtották pontosan végre az nem derül ki, de feltehetően a közeli hónapokban (április, május). De jó volt a kérdésfelvetés, mert amúgy nem is jutott eszembe, hogy 1961-ben volt a névcsere, kösz.

hillman. 2016.10.01. 11:57:18

Hol a legjobb a közlekedés?
Zugloban, mert 3 emberre esik egy repülö.

Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2016.10.01. 13:24:41

@csentecsa: Nem, 1962-ben költöztek Zuglóba a honlapjuk szerint. De hogy jön ez ide? :)

mariskanéni 2016.10.01. 17:47:44

Én 15 éves voltam akkor és az udvaron voltunk a házbeli gyerekekkel. Lehet, hogy rosszul, de én úgy emlékszem, hogy nem láttuk, csak hallottuk a repülőgép hangját, ami egyszer csak elhallgatott. Nem volt akkoriban sűrű a repülőgép felettünk, meg szoktuk nézni, na ez HA-LIA, vagy HA-TSA ezekre emlékszem, lehet, hogy más is volt. Amikor elhallgatott a repülőgép hangja, nem sokkal utána hallottuk a szirénákat , szaladtunk mi is megnézni, mi történhetett. A Columbus utcában laktunk, onnan futottunk. Az Erzsébet királyné útján kb. ahol most egy iskola van, addig jutottunk, közelebb nem engedtek, és onnan is hamarosan eltessékelték a bámészkodókat, minket is. Akkor azt hallottuk valakitől, hogy egy apa a fiával szerelte a biciklit, ők is meghaltak. Most tudtam meg ebből a cikkből, hogy 3 fiú volt. Egy felelőtlen ember miatt sokan meghaltak, szörnyű!

SuperTölgy 2016.10.02. 21:02:39

@mariskanéni: A repülőgép műszaki hibálya okozta a tragédiát, csak az akkori vizsgálat kente a pilótára.

SuperTölgy 2016.10.02. 21:04:37

@SuperTölgy: A repülőgép műszaki hibája okozta a tragédiát, csak az akkori vizsgálat kente a pilótára.

Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2016.10.03. 00:12:08

@SuperTölgy: Az, hogy ide beírod egyetlen forrás, vagy hivatkozás vagy magyarázat nélkül, mint a Nagy Titkok Tudója, nem teszi hitelessé a mondandódat. Az imént a Facebookon valaki pl. azt a képtelenséget írta, hogy a "széles" róna utcára akartak kényszerleszállni. De '61-ben a Róna utca még nem volt széles, vagyis nem volt kiépítve az útpálya mindkét oldalon.

Ez csak egy konteó szerintem.

SuperTölgy 2016.10.03. 08:51:20

Nem is azért írtam, hogy mindenki elhiggye, csak azért, mert én láttam. Amikor olvastam a hivatalos magyarázatot a rajzot, hogy merről merre szállt, meg hogy milyen manővereket csinált én tudom, hogy nem úgy történt, ilyen egyszerű.

lakearowhead 2016.10.04. 02:30:40

Azon a napon reggel tettem le a szolgálatot a Markóban levő kp mentő-szoglt nál.Kolegáim mesélték később az "esetet"Abban az időkben ilyesmiket nem nagyon taglalták .Állítólag a p-fűlkében gyerek is volt..?

whitebeard 2017.12.06. 12:16:05

@csentecsa: Még nem. A PSZF későbbi helyén egy felrobbantott víztorony betonszerkezet maradványai voltak.
A játszótérről (Fogarasi park) láttam az alacsonyan elhúzó gépet, s hallottam a robbanást is. Apukám nem volt hajlandó odavinni. 3 éves voltam.
süti beállítások módosítása