A budapest XIV. kerületi Limanova tér múltja, jelene és jövője

Limanova tér

Limanova tér

Újabb fantasztikus légifelvétel a térről, ezúttal 1944-ből

2016. december 19. - Rátonyi G. Tamás

Korábban már mutattam a blogban légifotót, akkor egy 1963-as fényképért lelkesedtem, most azonban találtam egy még jobbat: a Fortepan jóvoltából egy 1944-ből származó felülnézetet mutatok Nektek!

A fotó készítésének előzményeiről annyit, hogy 1944. április 3-án érte Budapestet az első, a szövetségesek által végrehajtott nagyobb bombázás. Fő cél az utánpótlási útvonalak, szállítások akadályozása volt, vagyis elsősorban IX. kerületi célpontok: a Ferencvárosi pályaudvar, a Shell olajtartályai, a Soroksári úti olajfinomító, a csepeli Weiss Manfréd Gépgyár és a szabadkikötő.

Nyilván célpont lehetett a Rákosrendező és a környékbeli vasútvonalak, így például a körvasút is. Mint az Index remek cikkéből kiderül az éjszaka érkező második hullám már kevésbé volt pontos, sok bomba célt tévesztett, végül több mint ezer polgári áldozata volt ennek az áprilisi bombázásnak. A légicsapást követően, április 14. és 17. között elsősorban kárfelmérési céllal készítettek légifotókat a főváros területéről. Ezeket a képeket a Hadtörténeti Levéltárban őrizték, majd engedélyükkel a Fortepan önkéntesei digitalizálták és tették közzé: ezen a linken meg lehet nézni mind a 192 fotót.

legifelvetel_1944_feliratos.jpg
A Limanova tér a légierő 1944-es légifotóján feliratokkal. Ha rákattintasz, nagyobb felbontásban, feliratok nélkül is megnézheted. (forrás: Hadtörténeti Levéltár / Fortepan)

 A Limanova tér szinte véletlenül került fel az egyik kép szélére, a kereshető térképen például nem túl jó minőségű fotórészletekből lehetett csak összevágni a környéket. A fenti kivágás egy jólsikerült felvétel tetején csücsült, de szerencsére ki lehet venni a részleteket.

Mit láthatunk, ha szemrevételezzük ezt a nagyobb felbontású képet? Elsőként talán az tűnhet fel, hogy a Limanova köz milyen széles. A mai szálloda helyén semmilyen építmény nem volt, így a kis köz valójában egy egész széles, több teleknyi bejáratot alkotott a térre. Láthatók a kitaposott ösvények is, például a tér mai 19., 20., 21. számú házai helyén az üres telkeken átjáró volt a Nagy Lajos király útja, illetve az Ilosvai Selymes utca irányába. Nincs park, sőt, semmilyen zöldfelület a tér közepén, csak földút, vagyis gyalogosösvények. Én fákat sem látok, ha vannak is, bizonyára csak csemeték.

A tér két legrégebbi és legmagasabb háza, az 1-es és a 22-es már áll, még a homlokzat is jól kivehető. Az az izgalmas, hogy az 5. számú telken - ahol ma egy háromlépcsőházas társasház áll  az 5., 6., 7. számon - is áll egy kis házikó. A 6. számú telek sem érintetlen, vagy egy építkezés, vagy talán valamilyen kert nyomai láthatók. A 16. számú telken (a szálloda a 15., 16. telkeket foglalja el) szintén láthatók valamiféle építmények, ráadásul a telek jól láthatóan belelóg a térbe. A Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola kollégiumának helyén határozottan látszik, hogy mezőgazdasági művelés alatt állt a telek akkoriban.

Érdemes megnézni az eredeti fotókat is a Fortepan oldalán, mert a környék számos épületéről, utcájáról is lehet érdekességeket levadászni, de lehet kereshető térképen is kutakodni a Hungaricana jóvoltából.

A tér régi házai: Limanova tér 17.

A tér régi házai c. sorozat második epizódja következik, ezúttal a Limanova tér 17. kerül sorra. Az épület érdekessége, hogy ugyan egy tervező-építőmester tulajdona volt, mégsem saját maga tervezte. A ház egy időben építészek lakásának, irodájának adott helyet, köztük a legismertebb talán Schaefer Ferenc volt.

A Limanova tér 17. eredeti tervrajza 1936-ban készült, de az épület 1937-re lett kész. A bejárat felett - legalábbis a tervrajz szerint - látható volt az 1937-es évszám, és az építtető monogramjából képzett CR rövidítés.

limanova_ter_17_1937_800.jpg
Az eredeti homlokzati terv 1936-ból. A bejárat fölött látható az építés dátuma és a tulajdonos - ifj. Csery Rezső - monogramja (forrás: Budapest Főváros Levéltára - Tervtár)

Tovább

Az 1961-es Róna utcai légikatasztrófa

Tudom, nem kapcsolódik közvetlenül a térhez, ám mivel igen közel történt (alig 250 méternyire), úgy gondolom, hogy a téren lakók és a környékről figyelők számára is érdekes lehet a történet. A sztorit magát egyébként már többen megírták, én magam öt éve a Zuglói Lapokban olvastam először, de az Indóház Online c. magazin írása is bővelkedik információkban. Most az az apropója a téma előásásának, hogy a Katasztrófavédelem Múzeumának honlapján eldugva felfedeztem egy csomó jó minőségű fotót.

1961. augusztus 6-án egy utasszállító repülőgép zuhant le a XIV. kerületben, és becsapódott a Róna (akkor: Lumumba) utca 224. számú lakóház tetőterének hátsó sarkába (ez a ház az Erzsébet királyné útja és a Nagy Lajos király útja - pontosabban a Lapály utca - közti szakaszon van). A repülőgép valamennyi utasa és a személyzet tagjai is meghaltak,  ahogy a ház udvarán bringát szerelő három fiatal fiú is (akikre a kettészakadt gép hátsó része esett rá). A házban tartózkodók közül ketten megsérültek.

rona_legikatasztrofa_01.jpgFelvétel a kárelhárítás munkálatairól (forrás: Katasztrófavédelem Múzeumának digitalizált fotótára)

Tovább

A tér régi házai: Limanova tér 2.

Indítok egy sorozatot, amiben a tér régi házait mutatom be. Gyanúm szerint annyira el fog húzódni, hogy a végén már az újépítésú házakat is réginek mutathatom be :) Ezt arra alapozom, hogy cirka fél éve gyűjtöm az adatokat, és több házzal is megakadtam hol ezért, hol azért. A Limanova tér 2. azonban sima ügy volt.

A mára kicsit kopottas épület tulajdonképpen egyemeletes ház, csak kicsit magasan van a földszint. 1941 májusában készült el a terv, amit Lehoczky János építőmester (lak.: VIII. Baross tér 20.) készített, és vélhetően az építésre is ugyanabban az évben került sor. Lehoczky csak kisebb házakat tervezett, munkássága nem mérhető össze a jelentős fővárosi építészekével. A Fővárosi Közlöny korabeli oldalait böngészve Lehoczky nevével épp 1941-től lehet gyakrabban találkozni, vélhetően ekkortól kezdett tervezni, vagy ekkor nyitott az ezirányú igények kielégítésére.

limanova_ter_2_a.jpgA Limanova tér 2. homlokzata szemből 2015-ben

Tovább

József Attila, Fejtő Ferenc, Rajk, Kádár és ki mindenki járt még a Limanova téren?

A tér beépítésének kezdetén jónéhány később híressé vagy hírhedtté vált személy járt és lakott itt. Irodalom- és - szégyen vagy sem - munkásmozgalomtörténeti epizód következik.

Borsi-Kálmán Béla történész, a Korunk című folyóirat 2005-ös számában emlékszik vissza arra a pillanatra, amikor ő 1990-ben épp beköltözött a Limanova tér 1. számú házba, váratlanul felbukkant a téren Fejtő Ferenc író a feleségével.

Fejtő Ferenc nagyműveltségű nyomdász-tipográfus családban született 1909-ben. Pécsen kezdte az egyetemet magyar-francia szakon, majd Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetemen (ma: ELTE) hallgatott magyart, irodalomtörténetet és germanisztikát. Még pécsi éveiben a környéki bányásztelepeket (Komló) megismerve kezdett érdeklődni társadalmi kérdések iránt az 1920-as években. Budapesten évfolyamtársa volt Rajk László, a későbbi belügyminiszter, de itt ismerte meg József Attilát is, akivel szoros barátságba került.

Tovább

Régi fényképek a térről és a környékről

Láttátok már a teret a szálloda nélkül? És a Kassai teret a toronyház nélkül? A tér egyik lakója - maga kérte, hogy csak így említsem - Eszter néni adott át néhány régi fényképet szkennelésre és közzétételre. Ha van régi fényképed a térről, keress meg, szívesen beszkennelem és mindenki örömére közreadom!

 

 

merenyi_limanova_02_kisebb.jpg

Az első kép jól láthatóan télen készült, vélhetően az 1960-as évek végén. Még nincs szálloda a sarkon, helyén csak egy fészer-szerű épület látható. A Nagy Lajos király útján létható háromemeletes épület, és a mögötte lévő kémény ma is megvannak, csak már a szálloda zömmel kitakarja ezeket. Megvan a jobb oldalon látható régi építésű egyemeletes lakóépület is.

Tovább

Így nézett ki a tér 1963-ban felülnézetből

A Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI) több mint 70 ezer légifotóját tette közzé a fentrol.hu weboldalon. A képek 1959 és 2005 között készültek az elmúlt években digitalizálták a negatívokat és diákat. Egyszerűen lehet keresni közöttük, pl. a Limanova tér kifejezésre 17 találat került elő - sajnos kivétel nélkül mindegyik 1963-as fotó. De ne legyünk telhetetlenek, ezeken is van mit nézegetni...

A légifelvételek a FŐMI honlapjáról regisztráció után a teljes felbontás 80 százalékos méretében letölthetők teljesen ingyen. Május óta a teljes kép is ingyen letölthető a fentrol.hu blogjának bejegyzése szerint, s hogy érzékeltessem a nagyságot: az a kép, amiből a lenti, 1,7 megabájtos kivágatot készítettem, közel 300 megabájt nagyságú.  Itt ugyan csak a Limanova térrel foglalkozom, de az egész ország területéről lehet találni képeket, szóval órákig el lehet böngészgetni az oldalon.

1963-as légifotó a Limanova térről
Ez csak egy kisebb felbontású légifelvétel a térről magyarázó jelzésekkel, ha rákattintasz a képre, egy nagyobb felbontású jön elő feliratok nélkül. De igazán jó minőségű képért a fentrol.hu-t ajánlom.

Tovább

Hogyan alakult ki a Limanova tér?

A válasz viszonylag egyszerű: telekmegosztással. Eredetileg egy tömb volt a tér mai területe, de a telkek nagynak bizonyultak, így felosztották azokat. Ahhoz azonban, hogy a belső telkek megközelíthetők legyenek, egy útra volt szükség a tömbön belül. Nos, ebből a "szolgalmi útból" lett később a Limanova tér.


Az eredeti telekfelosztás szerint az Erzsébet királyné útja - Nagy Lajos király útja - Gyarmat utca - Róna utca által határolt tömb a Nagy Lajos és a Róna utcákról nyíló három darab telekből állt (korabeli helyrajzi számuk szerint: 1898, 1899, 1900). Igény azonban nem mutatkozott ilyen volumenű beépítésekre, a telkek zömét tehát megfelezték mind a Nagy Lajos király útja, mind a Róna utca felől, majd újabb megosztások következtek. Ahhoz azonban, hogy a hátsó, belső telkekhez bejussanak a tulajdonosok, egy útra volt szükség, s ebből lett a mi terünk.

limanova_kornyeke_1931.jpg
Egy 1931-es térképrészleten még nem látható a tér, ellenben látszik egy másik érdekes elképzelés: a Korong utca folytatódott volna az akkor Hajtsár útnak, ma Nagy Lajos király útjának nevezett útig. A mi tömbünkben az egyetlen már álló épület a református templom volt.

Tovább

2014-es bűnözési térkép a Limanova térről

Az Otthontérkép megjelentette a 2013-as és 2014-es bűnözési adatok alapján összeállított térképét. Maga a Limanova tér alacsonyan fertőzött, de a környékén már nem túl jó a helyzet.

A téren 2013-ban és 2014-ben is 3-3 bűncselekmény történt: 2013-ban három "egyéb" kategóriába tartozó eset fordult itt elő (bármit is jelentsen ez). 2014-ben egy tulajdon elleni, egy lakásbetörés és egy egyéb jellegű bűncselekmény történt.

bunozesi_terkep.jpg
Az Otthontérkép Limanova teret és környékét ábrázoló szelvénye. Ha rákattintasz a térképre, tovább böngészheted a bűnözési térképet (forrás: Otthontérkép)

Tovább

Tízéves terv a tér parkjának felújítására

Netes keresgélés során futottam bele a Vár-Kert Kft. 2006-ban készült kertészeti tanulmánytervébe. A terv teljes egészében a meglévő faállomány megtartásával számol, ám a park kövezését és az utcabútorokat megváltoztatná. Mint tudjuk soha nem valósult meg, és valószínűleg a megrendelő önkormányzat is elfelejtette már. Hibái ellenére azonban érdemes említést tenni róla.

kerteszeti_tanulmanyterv_kepek.jpgA tanulmányterv illusztrációjaként közölt "ilyen volt, ilyen lett" képpár (a jobb oldali csak fantáziakép, hiszen sosem valósult meg az elképzelés). Kicsit manipulatív a képpár, hiszen a bal oldali ősszel vagy télen készült, kopár, míg a jobb oldali már zöldben pompázik, ráadásul jobb oldalon olyan helyekre is fákat "ültetett" a Photoshop, ahol valójában nincsenek növények.

Tovább
süti beállítások módosítása